2012. október 29., hétfő

Sankt Anna am Aigen, SzG3


Az, hogy az osztrákok valamit nagyon jó csinálnak az eddig sem volt titok. Ez a hely alig néhány km-re van Szlovéniától és kb 15 km-re Magyarországtól és mégis egy teljesen más világ, de szó szerint. Ausztria egyik legkeletibb része és mégis látszik a nagy gazdagság, viszont az is, hogy mindent megtesznek ezért, meg is kell dolgozni érte. Konkrétan ez a település a Sankt Anna-i borvidék középpontja. Még ha le is esett az első téli hó, az azért látszott, hogy szőlő szőlő hátán (megspékelve némi gyümölcsössel, meg erdővel), gondosan karbantartva. Maga a község igen érdekes elhelyezkedésű, az é-i oldal felől indul egy gerinc teljesen vízszintesen (miközben a terep egyre jobban lejt), erre települtek a házak és ahogy halad a gerinc a templom felé, egyre magasabban vannak a házak, a két lefelé nyújtózkodó oldalon pedig szőlők. A gerincen húzódó házak közül sok vinotéka is egyben, innen indul egy borösvény is (kb. 14 km hosszú), még a villanylámpák egy része is két vízszintesen elhelyezett borosüveg (bár lehet, hogy csak iránymutatók, a hótól nem igen lehetett látni). Van még egy kicsi Skywalk is, a domb méretéhez igazodóan (most tele volt havazva). Maga a templom a gerinc végén van, a legmagasabb ponton, az út felől igen impozáns látványt nyújt. Szebb időben nagyon szép látványt nyújthat a hely, gyönyörű kilátással a szőlős tájra.
Időközben eljutottam ide szép időben is, lásd az iker képeket!


Ha tetszett, vagy hasznos volt a bejegyzés, kérlek jelöld meg a g+1-et (alul található)! Köszönöm!
Vissza a főoldalra (katalógus)
Ez itt egy hirdetés: professzionális angol és német nyelv oktatás Budapesten!
Klímaszerelés Budapesten és környékén

 Sankt Anna am Aigen, a mini Skywalk
Sankt Anna am Aigen, a mini Skywalk
 Sankt Anna am Aigen, kilátás a Skywalk-ról
Sankt Anna am Aigen, kilátás a Skywalk-ról
 Sankt Anna am Aigen,  a Városháza
 Sankt Anna am Aigen,  a Városháza
 Sankt Anna am Aigen, a plébánia templom
Sankt Anna am Aigen, a plébánia templom
 Sankt Anna am Aigen, a borosüveges lámpa
Sankt Anna am Aigen, a borosüveges lámpa
 Sankt Anna am Aigen a főútról
Sankt Anna am Aigen a főútról
Sankt Anna am Aigen a főútról


Ha tetszett, vagy hasznos volt a bejegyzés, kérlek jelöld meg a g+1-et (alul található)! Köszönöm!
Vissza a főoldalra (katalógus)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése